Ugrás a fő tartalomra

Ismerj meg!

Kedves Érdeklődő!

Köszönöm, hogy felkerested az oldalamat!


Az alábbiakban szeretnék mesélni magamról és bemutatni az eddigi pályafutásomat, a tanulással, oktatással való kapcsolatomat:

1996-ban születtem, Budapesten. Azonban mióta az eszemet tudom Dunaharasztin élek.
Mivel a családom fele a tősgyökeres haraszti svábok vonalát erősíti, így az általános iskola alsó tagozatát a helyi német nemzetiségi iskolában jártam végig, ahol kisiskolás koromhoz képest egy nagyon erős német nyelvi tudásra tehettem szert.

Az első iskolaváltás 4. osztályos koromban történt, ugyanis 10 évesen kijelentettem, hogy építész szeretnék lenni! (A felmenőim között egy építész sincs, ezért a mai napig rejtély, honnan jött ez az ötletem!) Mivel megingathatatlan voltam a döntésemben, ezért a szüleim igyekeztek olyan iskolát keresni, ahol megkapom a céljaimhoz szükséges legjobb oktatást. Így felvételiztem először egy pesterzsébeti nyolcosztályos gimnáziumba, ahol a felső tagozatban egy hihetetlenül lelkiismeretes matek tanárnőnek köszönhetően abszolút matek fanatikus lettem! Hála neki olyannyira szerettem a tárgyat, hogy 8. osztályban újra megmérettettem magam a felvételin, és bekerültem a budapesti (V. ker.) Eötvös József Gimnázium matek-angol tagozatára, ami mai napig nekem AZ ISKOLA. 💖

E5vös Napok / 2025

Az építészet mellett a végsőkig kitartottam a középiskolai éveim alatt is. 2014-ben felvételt nyertem a BME Építészmérnöki Karára, ahol 2018-ban az akkori 4 éves BSc képzésen, majd 2020-ban az MSc tervező szakon diplomáztam. A végzésem óta jelenleg is aktívan dolgozok a szakmában. Az évek során olyan tanulási módszertanokra és gondolkodásmódra tehettem szert, amik mind a mai napig számtalanszor bizonyulnak hasznosnak az élet különböző területein. A matek oktatásával az egyetemi éveim alatt kezdtem el foglalkozni, mivel szerettem volna a tanulmányaim során elsajátított szemléletmódot másoknak is továbbadni, ezzel segítve a tárgy megértését és a tanulás megszerettetését.


Vendég oktató voltam az ELTE Konfuciusz Intézetében szervezett egynapos workshopon, ahol az ovisokkal a számok és a logika világába kalandoztunk / 2022 

Mottóm: "Legyen élmény a tanulás!" Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, a tudás és a képességek folyamatos fejlesztésében. Magam is igyekszem ezt folyamatosan gyakorolni, ezzel is motiválva a tanulóimat, hogy ragadjanak meg minden lehetőséget, ami által új ismeretekre tehetnek szert!

Az óráimon a tudás átadása mellett fontosnak tartom, hogy a diákok ne csak fejben, hanem lélekben is megerősödve távozzanak a heti matek szeánszunkról. Hiszem, hogy a siker kulcsa a kellő szorgalomban és gyakorlásban rejlik. Célom, hogy a tanítványaim megértsék és megtapasztalják, hogy a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét! 💖

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ISMERJ MEG!

Kedves Érdeklődő! Köszönöm, hogy felkerested az oldalamat! Az alábbiakban szeretnék mesélni magamról és bemutatni az eddigi pályafutásomat, a tanulással, oktatással való kapcsolatomat: 1996-ban születtem, Budapesten. Azonban mióta az eszemet tudom Dunaharasztin élek. Mivel a családom fele a tősgyökeres haraszti svábok vonalát erősíti, így az általános iskola alsó tagozatát a helyi német nemzetiségi iskolában jártam végig, ahol kisiskolás koromhoz képest egy nagyon erős német nyelvtudásra tehettem szert. Az első iskolaváltás 4. osztályos koromban történt, ugyanis 10 évesen kijelentettem, hogy építész szeretnék lenni! (A felmenőim között egy építész sincs, ezért a mai napig rejtély, honnan jött ez az ötletem!) Mivel megingathatatlan voltam a döntésemben, ezért a szüleim igyekeztek olyan iskolát keresni, ahol megkapom a céljaimhoz szükséges legjobb oktatást. Így felvételiztem először egy pesterzsébeti nyolcosztályos gimnáziumba, ahol a felső tagozatban egy hihetetlenül lelkiismeretes mate...

“Ha jó matekból, miért járna külön órára?”

  Tegnap egy elgondolkodtató telefonhívást kaptam... Egy Szülő keresett meg azzal, hogy a gyermekének segítségre lenne szüksége matekból. (Ebben eddig semmi meglepő nincs...) Viszont amikor szóba került, hogy kikkel foglalkozom, kissé hitetlenkedve kérdezte: „Miért járnak hozzád olyan gyerekek, akiknek négyesük vagy ötösük van matekból?” A kérdés jogos, hiszen a köztudatban a külön óra még mindig a „hiányok pótlásáról” szól. Sokan úgy gondolják, hogy magántanárhoz csak akkor kell járni, amikor „ég a ház”, vagy akár már a bukás szélén áll a gyerek.  Pedig a tehetséggondozás legalább annyira fontos, mint a felzárkóztatás. 📍 A „jó” iskolai jegy és a valóság közötti szakadék Az iskolai osztályzat sokszor csalóka. Ha a gyerek négyes vagy ötös matekból, akkor elvileg rendben van minden, nincs szükség külön segítségre. A tapasztalatom viszont az, hogy egy jó jegy nagyon sokféle tudást takarhat. Lehet mögötte szorgalom és jó memorizációs képesség, de közben maradhatnak rejtett bizony...

A tehetség önmagában kevés, ha nincs mögötte biztos tudás!

Ahogy közeledek a harmadik X felé, egyre tisztábban látok. Nemcsak magamat, hanem azt is, hogy miért és kikért tanítok. Idén hét éve, hogy matek oktatással foglalkozom. Ez alatt az idő alatt szinte mindent kipróbáltam, amit a tanításban lehet. Dolgoztam sokféle gyerekkel, sokféle céllal, sokféle módszerrel. Minden tapasztalat hozzáadott valamit a munkámhoz, és közben én is sokat változtam. Nemcsak a diákok formáltak, hanem a mérnöki és vállalkozói szemlélet is. Az elmúlt években azonban egyre világosabb lett számomra, hol van igazán dolgom. Olyan jó képességű gyerekekkel dolgozhattam együtt, akik különbözőek voltak: másban tehetségesek, más irányba tartottak, de volt bennük egy közös pont. Konkrét céljaik voltak, és ezekhez a matek megkerülhetetlen eszközt jelentett. Egy biztos ötös bizonyítvány, egy sikeres felvételi, egy álomiskola, egy ösztöndíj vagy verseny. És ami igazán számított, hogy hajlandóak voltak megdolgozni a saját sikerükért. Mindig megérint, amikor egy tehetséges gyerek...