Ahogy közeledek a harmadik X felé, egyre tisztábban látok. Nemcsak magamat, hanem azt is, hogy miért és kikért tanítok. Idén hét éve, hogy matek oktatással foglalkozom. Ez alatt az idő alatt szinte mindent kipróbáltam, amit a tanításban lehet. Dolgoztam sokféle gyerekkel, sokféle céllal, sokféle módszerrel. Minden tapasztalat hozzáadott valamit a munkámhoz, és közben én is sokat változtam. Nemcsak a diákok formáltak, hanem a mérnöki és vállalkozói szemlélet is. Az elmúlt években azonban egyre világosabb lett számomra, hol van igazán dolgom. Olyan jó képességű gyerekekkel dolgozhattam együtt, akik különbözőek voltak: másban tehetségesek, más irányba tartottak, de volt bennük egy közös pont. Konkrét céljaik voltak, és ezekhez a matek megkerülhetetlen eszközt jelentett. Egy biztos ötös bizonyítvány, egy sikeres felvételi, egy álomiskola, egy ösztöndíj vagy verseny. És ami igazán számított, hogy hajlandóak voltak megdolgozni a saját sikerükért. Mindig megérint, amikor egy tehetséges gyerek...
Egy hely, ahol a jóból kiváló lesz, ahol a tehetség iránymutatást kap, a tanulás sikerélménnyé válik. Egy mentor, aki érti a gyermekedet, és egy út, ami valódi eredményhez vezet. - Tehetséggondozás, önbizalomépítés és igazi odafigyelés, személyre szabva.